2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája (A liga)
A 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligájának A ligája az UEFA Nemzetek Ligája 2020–2021-es kiírásának legmagasabb divíziója.[1] Az A ligából került ki a Nemzetek Ligája győztese, a döntőt 2021. október 10-én játszották.
Lebonyolítás
Az első kiírás után az UEFA megváltoztatta a formátumot, az A liga létszámát 12-ről 16-ra növelte.[2] Az A ligában a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája kiemelési rangsorának 1–16. helyezettjei vettek részt, négy csoportra osztva. A csoportokban a csapatok oda-visszavágós körmérkőzéses rendszerben összesen hat mérkőzést játszottak, 2020 szeptemberében, októberben és novemberben is 2–2 játéknapon.[3] A csoportok győztesei továbbjutottak az UEFA Nemzetek Ligájának négyes döntőjébe, a negyedik helyezett csapatok kiestek a 2022–2023-as UEFA Nemzetek Ligájának B ligájába.[4]
Az UEFA Nemzetek Ligájának négyes döntőjét 2021 októberében rendezték, egyenes kieséses rendszerben, amely két elődöntőt, egy bronzmérkőzést és egy döntőt tartalmazott. Az elődöntők párosítását, valamint bronzmérkőzés és a döntő pályaválasztó csapatait sorsolással döntötték el. A helyszínt a négy továbbjutó csapat közül választották ki. A döntő győztese nyerte az UEFA Nemzetek Ligáját.
A négy csoportgyőztest a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének sorsolása során ötcsapatos csoportba sorsolták.
Csapatok
Változások
A 2018–2019-es kiírás utáni változások:
Feljutott a B ligából |
---|
Az alábbi változások érintették az A ligát, de a formátum megváltoztatása után egyik csapat sem esett ki:
Eredetileg kiesett a B ligába |
---|
Kiemelés
A kiemelés a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája kiemelési rangsorának megfelelően a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsora alapján történt, kisebb módosítással: az eredetileg kiesett csapatok alacsonyabb besorolást kaptak a feljutó csapatoknál.[5][6] A kiemelést 2019. december 4-én tették közzé.[4][7][8]
|
|
|
|
A csoportok sorsolását 2020. március 3-án közép-európai idő szerint 18 órától tartották Amszterdamban.[9][10][11] Mindegyik csoportba mindegyik kalapból egy csapat került.
Csoportok
A menetrendet az UEFA a sorsolást követően, 2020. március 3-án tette közzé.[12] 2020. június 17-én az UEFA az októberi és novemberi mérkőzésnapokat korrigálta, az Európa-bajnoki pótselejtezők miatt.[13][14] Az új menetrendet 2020. június 26-án tették közzé.[15][16]
1. csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Feljutás vagy kiesés | ![]() | ![]() | ![]() | ![]() | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() | 6 | 3 | 3 | 0 | 7 | 2 | +5 | 12 | Továbbjutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe | — | 1–1 | 2–0 | 1–1 | |
2. | ![]() | 6 | 3 | 2 | 1 | 7 | 4 | +3 | 11 | 0–1 | — | 1–0 | 3–1 | ||
3. | ![]() | 6 | 2 | 1 | 3 | 6 | 6 | 0 | 7 | 0–0 | 1–2 | — | 3–0 | ||
4. | ![]() | 6 | 0 | 2 | 4 | 3 | 11 | −8 | 2 | Kiesett a B ligába | 0–2 | 0–0 | 1–2 | — |
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2020. szeptember 7. 20:45 |
Bosznia-Hercegovina ![]() | 1–2 | ![]() |
---|---|---|
Hajradinović ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | Glik ![]() Grosicki ![]() |
2020. október 14. 20:45 |
Lengyelország ![]() | 3–0 | ![]() |
---|---|---|
Lewandowski ![]() ![]() Linetty ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv |
2020. november 15. 18:00 |
Hollandia ![]() | 3–1 | ![]() |
---|---|---|
Wijnaldum ![]() ![]() Depay ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv | Prevljak ![]() |
2020. november 15. 20:45 |
Olaszország ![]() | 2–0 | ![]() |
---|---|---|
Jorginho ![]() Berardi ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv |
2020. november 18. 20:45 |
Lengyelország ![]() | 1–2 | ![]() |
---|---|---|
Jóźwiak ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv | Depay ![]() Wijnaldum ![]() |
2. csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Feljutás vagy kiesés | ![]() | ![]() | ![]() | ![]() | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() | 6 | 5 | 0 | 1 | 16 | 6 | +10 | 15 | Továbbjutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe | — | 4–2 | 2–0 | 5–1 | |
2. | ![]() | 6 | 3 | 1 | 2 | 8 | 7 | +1 | 10[m 1] | 0–2 | — | 0–0 | 2–1 | ||
3. | ![]() | 6 | 3 | 1 | 2 | 7 | 4 | +3 | 10[m 1] | 2–1 | 0–1 | — | 4–0 | ||
4. | ![]() | 6 | 0 | 0 | 6 | 3 | 17 | −14 | 0 | Kiesett a B ligába | 1–2 | 0–3 | 0–1 | — |
- ↑ a b Egymás elleni pontok: Dánia 4, Anglia 1.
2020. szeptember 8. 20:45 |
Belgium ![]() | 5–1 | ![]() |
---|---|---|
Witsel ![]() Batshuayi ![]() Mertens ![]() Doku ![]() | (2–1) Jegyzőkönyv | Fridjonsson ![]() |
2020. október 11. 18:00 (17:00 UTC+1) |
Anglia ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Rashford ![]() Mount ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | Lukaku ![]() |
2020. október 11. 20:45 (18:45 UTC±0) |
Izland ![]() | 0–3 | ![]() |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv | Sigurjónsson ![]() Eriksen ![]() Skov ![]() |
2020. október 14. 20:45 (18:45 UTC±0) |
Izland ![]() | 1–2 | ![]() |
---|---|---|
Sævarsson ![]() | (1–2) Jegyzőkönyv | Lukaku ![]() ![]() |
2020. november 15. 20:45 |
Dánia ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Eriksen ![]() ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv | Kjartansson ![]() |
2020. november 18. 18:00 |
Belgium ![]() | 4–2 | ![]() |
---|---|---|
Tielemans ![]() Lukaku ![]() ![]() De Bruyne ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | Wind ![]() Chadli ![]() |
2020. november 18. 20:45 (19:45 UTC±0) |
Anglia ![]() | 4–0 | ![]() |
---|---|---|
Rice ![]() Mount ![]() Foden ![]() ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv |
3. csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Feljutás vagy kiesés | ![]() | ![]() | ![]() | ![]() | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() | 6 | 5 | 1 | 0 | 12 | 5 | +7 | 16 | Továbbjutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe | — | 0–0 | 4–2 | 4–2 | |
2. | ![]() | 6 | 4 | 1 | 1 | 12 | 4 | +8 | 13 | 0–1 | — | 4–1 | 3–0 | ||
3. | ![]() | 6 | 1 | 0 | 5 | 9 | 16 | −7 | 3 | 1–2 | 2–3 | — | 2–1 | ||
4. | ![]() | 6 | 1 | 0 | 5 | 5 | 13 | −8 | 3 | Kiesett a B ligába | 0–1 | 0–2 | 2–1 | — |
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2020. szeptember 5. 20:45 |
Portugália ![]() | 4–1 | ![]() |
---|---|---|
Cancelo ![]() Jota ![]() Félix ![]() Silva ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv | Petković ![]() |
2020. szeptember 8. 20:45 |
Franciaország ![]() | 4–2 | ![]() |
---|---|---|
Griezmann ![]() Livaković ![]() Upamecano ![]() Giroud ![]() | (2–1) Jegyzőkönyv | Lovren ![]() Brekalo ![]() |
2020. október 14. 20:45 |
Horvátország ![]() | 1–2 | ![]() |
---|---|---|
Vlašić ![]() | (0–1) Jegyzőkönyv | Griezmann ![]() Mbappé ![]() |
2020. november 14. 20:45 |
Svédország ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Kulusevski ![]() Danielson ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv | Danielson ![]() |
2020. november 17. 20:45 |
Horvátország ![]() | 2–3 | ![]() |
---|---|---|
Kovačić ![]() ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv | Dias ![]() ![]() Félix ![]() |
2020. november 17. 20:45 |
Franciaország ![]() | 4–2 | ![]() |
---|---|---|
Giroud ![]() ![]() Pavard ![]() Coman ![]() | (2–1) Jegyzőkönyv | Claesson ![]() Quaison ![]() |
4. csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Feljutás vagy kiesés | ![]() | ![]() | ![]() | ![]() | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() | 6 | 3 | 2 | 1 | 13 | 3 | +10 | 11 | Továbbjutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe | — | 6–0 | 1–0 | 4–0 | |
2. | ![]() | 6 | 2 | 3 | 1 | 10 | 13 | −3 | 9 | 1–1 | — | 3–3 | 3–1 | ||
3. | ![]() | 6 | 1 | 3 | 2 | 9 | 8 | +1 | 6[m 1] | 1–1 | 1–1 | — | 3–0[m 2] | ||
4. | ![]() | 6 | 2 | 0 | 4 | 5 | 13 | −8 | 6[m 1] | Kiesett a B ligába | 1–0 | 1–2 | 2–1 | — |
- ↑ a b Az egymás elleni pontok egyenlőek (3). Egymás elleni gólkülönbség: Svájc +2, Ukrajna −2.
- ↑ A Svájc–Ukrajna mérkőzést törölték és Svájc 3–0 arányú megállapított eredménnyel nyerte, miután az ukrán csapatnál a mérkőzés előtt talált koronavírusos eset miatt az egész csapatot karanténba helyezte a svájci hatóság.
2020. szeptember 3. 20:45 (21:45 UTC+3) |
Ukrajna ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Jarmolenko ![]() Zincsenko ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | Seferović ![]() |
2020. szeptember 6. 20:45 |
Spanyolország ![]() | 4–0 | ![]() |
---|---|---|
Ramos ![]() ![]() Fati ![]() Torres ![]() | (3–0) Jegyzőkönyv |
2020. október 10. 20:45 (21:45 UTC+3) |
Ukrajna ![]() | 1–2 | ![]() |
---|---|---|
Malinovskyi ![]() | (0–1) Jegyzőkönyv | Ginter ![]() Goretzka ![]() |
2020. október 13. 20:45 |
Németország ![]() | 3–3 | ![]() |
---|---|---|
Werner ![]() Havertz ![]() Gnabry ![]() | (1–2) Jegyzőkönyv | Gavranović ![]() ![]() Freuler ![]() |
2020. november 14. 20:45 |
Németország ![]() | 3–1 | ![]() |
---|---|---|
Sané ![]() Werner ![]() ![]() | (2–1) Jegyzőkönyv | Yaremchuk ![]() |
2020. november 17. 20:45 |
Spanyolország ![]() | 6–0 | ![]() |
---|---|---|
Morata ![]() F. Torres ![]() ![]() ![]() Rodri ![]() Oyarzabal ![]() | (3–0) Jegyzőkönyv |
Egyenes kieséses szakasz
![]() | Bővebben: 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája (egyenes kieséses szakasz) |
Az egyenes kieséses szakasz sorsolását 2020. december 3-án tartották.[19] A párosításokra nem volt kiemelés, de a rendező csapat az 1. elődöntő pályaválasztója volt. A bronzmérkőzés és a döntő hivatalos pályaválasztóját sorsolták.
Elődöntők | Döntő | |||||||
október 6. – Milánó | ||||||||
![]() | 1 | |||||||
október 10. – Milánó | ||||||||
![]() | 2 | |||||||
![]() | 1 | |||||||
október 7. – Torino | ||||||||
![]() | 2 | |||||||
![]() | 2 | |||||||
![]() | 3 | |||||||
Bronzmérkőzés | ||||||||
október 10. – Torino | ||||||||
![]() | 2 | |||||||
![]() | 1 | |||||||
Elődöntők
2021. október 6. 20:45 |
Olaszország ![]() | 1–2 | ![]() |
---|---|---|
Pellegrini ![]() | (0–2) Jegyzőkönyv | F. Torres ![]() ![]() |
2021. október 7. 20:45 |
Belgium ![]() | 2–3 | ![]() |
---|---|---|
Carrasco ![]() Lukaku ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv | Benzema ![]() Mbappé ![]() T. Hernández ![]() |
Bronzmérkőzés
2021. október 10. 15:00 |
Olaszország ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Barella ![]() Berardi ![]() | (0–0) Jegyzőkönyv | De Ketelaere ![]() |
Döntő
![]() | Bővebben: 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája-döntő |
2021. október 10. 20:45 |
Spanyolország ![]() | 1–2 | ![]() |
---|---|---|
Oyarzabal ![]() | (0–0) Jegyzőkönyv | Benzema ![]() Mbappé ![]() |
Összesített rangsor
Az A liga 16 csapata az UEFA Nemzetek Ligája 1–16. helyezéseit kapta, a következő szabályok alapján:[4]
- A csoportok győztesei az 1–4. helyezéseket kapták, a Nemzetek Ligája egyenes kieséses szakaszának eredménye alapján.
- A csoportok második helyezettjei az 5–8. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
- A csoportok harmadik helyezettjei a 9–12. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
- A csoportok negyedik helyezettjei a 13–16. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
Hely. | Cs | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | A3 | ![]() | 6 | 5 | 1 | 0 | 12 | 5 | +7 | 16 |
2 | A4 | ![]() | 6 | 3 | 2 | 1 | 13 | 3 | +10 | 11 |
3 | A1 | ![]() | 6 | 3 | 3 | 0 | 7 | 2 | +5 | 12 |
4 | A2 | ![]() | 6 | 5 | 0 | 1 | 16 | 6 | +10 | 15 |
5. | A3 | ![]() | 6 | 4 | 1 | 1 | 12 | 4 | +8 | 13 |
6. | A1 | ![]() | 6 | 3 | 2 | 1 | 7 | 4 | +3 | 11 |
7. | A2 | ![]() | 6 | 3 | 1 | 2 | 8 | 7 | +1 | 10 |
8. | A4 | ![]() | 6 | 2 | 3 | 1 | 10 | 13 | −3 | 9 |
9. | A2 | ![]() | 6 | 3 | 1 | 2 | 7 | 4 | +3 | 10 |
10. | A1 | ![]() | 6 | 2 | 1 | 3 | 6 | 6 | 0 | 7 |
11. | A4 | ![]() | 6 | 1 | 3 | 2 | 9 | 8 | +1 | 6 |
12. | A3 | ![]() | 6 | 1 | 0 | 5 | 9 | 16 | −7 | 3 |
13. | A4 | ![]() | 6 | 2 | 0 | 4 | 5 | 13 | −8 | 6 |
14. | A3 | ![]() | 6 | 1 | 0 | 5 | 5 | 13 | −8 | 3 |
15. | A1 | ![]() | 6 | 0 | 2 | 4 | 3 | 11 | −8 | 2 |
16. | A2 | ![]() | 6 | 0 | 0 | 6 | 3 | 17 | −14 | 0 |
Sorrend szabályai: A rangsorolás szabályai
Megjegyzések
- ↑ A Svájc–Ukrajna mérkőzést törölték és Svájc 3–0 arányú megállapított eredménnyel nyerte, miután az ukrán csapatnál a mérkőzés előtt talált koronavírusos eset miatt az egész csapatot karanténba helyezte Luzern kanton egészségügyi hatósága.[17] Az ukrán szövetség a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz kíván fordulni.[18]
Jegyzetek
- ↑ UEFA Nations League receives associations' green light. UEFA.org, 2014. március 27.
- ↑ „Format change for 2020/21 UEFA Nations League”, Union of European Football Associations, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés: 2019. szeptember 24.)
- ↑ „UEFA Nations League: all you need to know”, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés: 2019. szeptember 24.)
- ↑ a b c Regulations of the UEFA Nations League, 2020/21 (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2019. október 13.)
- ↑ „How the 2020/21 UEFA Nations League will line up”, Union of European Football Associations, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés: 2019. szeptember 24.)
- ↑ UEFA Nations League 2021/21 overall ranking (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés: 2019. szeptember 24.)
- ↑ „UEFA Executive Committee agenda for Nyon meeting”, Union of European Football Associations, 2019. november 27. (Hozzáférés: 2019. november 28.)
- ↑ 2020/21 UEFA Nations League – league phase draw procedure (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2019. december 4. (Hozzáférés: 2019. december 4.)
- ↑ „Game changer: group stage for UEFA Women's Champions League”, Union of European Football Associations, 2019. december 4. (Hozzáférés: 2019. december 4.)
- ↑ „2020/21 UEFA Nations League: League Phase draw”, Union of European Football Associations, 2019. december 9. (Hozzáférés: 2019. december 13.)
- ↑ „44th Ordinary UEFA Congress in Amsterdam”, Union of European Football Associations, 2020. február 4. (Hozzáférés: 2020. február 4.)
- ↑ 2020–21 UFEA Nations League fixture list (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2020. március 3. (Hozzáférés: 2020. március 3.)
- ↑ „Nations League group stage in September, October and November”, Union of European Football Associations, 2020. június 17. (Hozzáférés: 2020. június 17.)
- ↑ „UEFA competitions to resume in August”, Union of European Football Associations, 2020. június 17. (Hozzáférés: 2020. június 17.)
- ↑ „Nations League group stage in September, October and November”, UEFA.com, 2020. június 26. (Hozzáférés: 2020. június 27.)
- ↑ „2020/21 Nations League: All the confirmed fixtures”, UEFA.com, 2020. június 26. (Hozzáférés: 2020. június 27.)
- ↑ AB: Switzerland v Ukraine. UEFA, 2020. november 25. (Hozzáférés: 2020. november 25.)
- ↑ „Апеляційний комітет УЄФА зарахував збірній України технічну поразку за матч зі Швейцарією”, uaf.ua, 2020. november 25. (Hozzáférés: 2020. november 26.)
- ↑ „Az UEFA Nemzetek Ligája egyenes kieséses szakaszának sorsolása”, UEFA, 2020. november 27. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap