A BACH-motívum a zenében a B, A, CH hangsorozatot jelöli, mely számos zeneműben szerepel, és – főleg a régizene 19. században kezdődő reneszánsza óta – tudatosan is alkalmazzák Johann Sebastian Bach családnevére való utalásként.
Története
A BACH-motívum első említése Johann Gottfried Walther 1732-es Musicalisches Lexikonjában jelent meg, mely magát Bachot jelöli meg az alkotójaként.[1] A motívumot először Johann Sebastian Bach használta, A fúga művészetében, mintegy cégérként. Bár maga a motívum máskor is megjelent már, csak más hangra transzponálva, például a Máté Passió, Vom Himmel Hoch (BWV 769), vagy a csembalóra írt f-moll háromszólamú sinfonia (BWV. 795).
Bach fia, Johann Christian, illetve az ő tanítványa, Johann Ludwig Krebs is alkalmazta a motívumot, de igazán csak a barokk zene és főleg Bach műveinek 19. században élt reneszánsza idején lett népszerű.
A 20. században sikeres kísérletek születtek arra, hogy a BACH-motívumnak a második bécsi iskola zeneszerzőire jellemző kromatikus interpretációját adják, illesztve azt a dodekafónia tizenkét fokú kompozíciós eljárásához. Példaképpen Arnold Schönberg, Anton Webbern, illetve tanítványaik egyes kompozíciói említhetők. A BACH-motívumot napjainkban is alkalmazzák, gyakran Bach művészetére való utalásként.
Példák
Szervác Attila: Bach 20-22Robert Schumann – Hat fúga orgonára, pedálos zongorára vagy harmóniumra, opus 60 (1845)[2]
Liszt Ferenc – B-A-C-H fantázia és fúga, orgonára (1855, később átírva zongorára)[3]
↑Johann Gottfried Walther. Musicalisches Lexicon (1732)
↑Reynolds, Christopher. Motives for allusion : context and content in nineteenth-century music. Cambridge, Mass: Harvard University Press (2003). ISBN 0-674-01037-X
↑Arnold, Ben. The Liszt companion. Westport, CT: Greenwood Press (2002). ISBN 0-313-30689-3
↑Platt, Heather. Johannes Brahms : a guide to research. New York London: Routledge (2003). ISBN 0-8153-3850-3
Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap