Bodó Viktor

Bodó Viktor
2016-ban
2016-ban
Született1978. július 4. (46 éves)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek1999 –
Tevékenységszínész, rendező, díszlettervező

  • IMDb
  • PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Bodó Viktor témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Bodó Viktor (Budapest, 1978. július 4. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, díszlettervező. A Szputnyik Hajózási Társaság vezetője. A sikeres formáció 2015 februárjában, gazdasági ellehetetlenülés miatt feloszlott.[3]

Életpályája

Már a főiskola előtt barátaival társulatot (ad hoc) szerveztek. A főiskola színész szakára 1997-ben vették fel, közben a Krétakör Színház produkcióban szerepelt. 2000-től a rendező szak hallgatója. Diplomamunkája a Vinnai Andrással közösen írt Motel volt. Az előadás helyszíne, a Budapesti Katona József Színház volt. Első szerződése is a Petőfi Sándor utcai társulatához kötötte.

Vinnai állandó szerzőtársa. A Ledarálnakeltűntem[4] című darabjuk 2005 óta telt házas, többszörösen díjazott produkció. A darabot -a "Katona" mellett- 2010-ig tizenhét európai város nézői is láthatták.

2008-ban megalapította a Szputnyik hajózási társaság "fedőnevű" alternatív formációt. Azóta idejének nagy részét ezzel a társulattal tölti. Ír, rendez, díszletet és jelmezt tervez, és nem utolsósorban menedzsel.

2006-ban rendezett először Grazban. Azóta szerződés köti a Schauspielhaus társulatához. A kontraktus évi egy rendezésre kötelezi.

Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról meghívást kapott Európa egyik legrangosabb színházi fesztiváljára, a Theatertreffenre.[5]

A 2010-ben a Liliom rendezésére vállalkozott. A darab nagy siker lett, és a magyarországi kritikák is szuperlatívuszokban írtak róla. Az ÉS 2010. április 23-i számában megjelent krtitika, záró bekezdésében ezt írta Koltai Tamás:[6]

„Nem tett hozzá semmit a Liliomhoz Bodó Viktor, és nem vett el belőle semmit. Kibontotta mint csodás mesét. Nagy színpadon ilyen öntörvényű világot eddig csak a legnagyobbaktól láttam. Nem tudom, milyen a tíz legjobb német előadás közé a Theatertreffenre választott, ugyancsak grazi Bodó, de ez a Liliom fenomenális”

Két filmet (Citromfej, Jött egy busz) rendezőként jegyez.

Szerepeiből

Színház

  • Brecht: Baal (rendező: Schilling Árpád, 1998, Katona József Színház Kamra, Budapest)
  • Lőrinczy Attila: Szerelem, vagy amit akartok (rendező: Schilling Árpád, 1999, Krétakör Színház; Zsámbéki Nyári Színház)
  • Tasnádi István: Nexxt (rendező: Schilling Árpád, 2000, Krétakör Színház; Bárka Színház, Budapest)
  • A nagy hűha (rendező: Magyar Éva, 2000, Sámán Színház; Bárka Színház, Budapest)
  • Keresők (rendező: Vajdai Vilmos, 2007, TÁP Színház, Budapest)

Film

Színházi rendezései

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 46[8]

  • 2002 - Attack. Magma Társaság; Katona József Színház Kamra, Budapest
  • 2003 - Vinnai András: Motel. Katona József Színház, Budapest
  • 2004 - Füst Milán: Boldogtalanok. Tompa Miklós Társulat, Marosvásárhely
  • 2004 - Bodó Viktor, Vinnai András, Czukor Balázs, Máthé Zsolt: Metro. Ódry Színpad
  • 2004 - M, vagy mégsem. Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
  • 2005 - Vinnai András: Ledarálnakeltűntem. Katona József Színház Kamra, Budapest
  • 2005 - Franz Xaver Kroetz: Kunczné - kívánsághangverseny. Katona József Színház, Sufni, Budapest
  • 2006 - Buno Manuel: Esztrád sokk. Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
  • 2006 - TÁP Varieté. TÁP Színház, Budapest
  • 2006 - Clübb bizárr örfeüm. TÁP Színház, Budapest; Süss Fel Nap, Budapest
  • 2006 - Tarantino alapján: Tomik pizzicato. Szombathelyi Kamaraszínház; Kamara Savaria, Szombathely
  • 2006 - A nagy Sganarelle és tsa. Katona József Színház, Budapest
  • 2007 - Vinnai András: Pizzicato. Deutsches Theater, Berlin
  • 2007 - Vinnai András: Fotel. Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
  • 2008 - Sputnic Disco. Színház- és Filmművészeti Egyetem
  • 2008 - Gogol alapján: Holt lelkek - Tokhal vonóval. Szputnyik Hajózási Társaság; MU Színház, Budapest
  • 2008 - Shakespeare: Szentivánéji álom. Zsámbéki Színházi Bázis
  • 2008 - Bérháztörténetek 0.1. Szputnyik Hajózási Társaság; MU Színház, Budapest
  • 2009 - Peter Handke: Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról. Szputnyik Hajózási Társaság; Schauspielhaus, Graz
  • 2009 - Juhász Kristóf: ReHab (Reneszánsz Habitus). Szputnyik Hajózási Társaság
  • 2009 - Tasnádi István: Tranzit. Szputnyik Műhely; Schauspiel Köln
  • 2010 - Vinnai András: Kockavető. Szputnyik Hajózási Társaság
  • 2010 - Molnár Ferenc: Liliom. Schauspielhaus Graz
  • 2010 - Törmelékek, Szputnyik Hajózási Társaság (Társrendezők: Czukor Balázs, Dömötör András, Kárpáti István)
  • 2010 - Bulgakov alapján: A Mester és Margarita. Szputnyik Hajózási Társaság; Schauspielhaus Graz
  • 2011 - Csehov: Cseresznyéskert I. Szputnyik Hajózási Társaság
  • 2011 - Vinnai András: A férfi a 2-es asztalnál. Szputnyik Hajózási Társaság; Bühnen der Stadt Köln
  • 2012 - Anamnesis. Katona József Színház, Budapest; Szputnyik Hajózási Társaság
  • 2012 - Kafka: Amerika. Szputnyik Hajózási Társaság; Schauspielhaus Graz
  • 2013 - Jarry: König Ubu. Theater und Orchester Heidelberg; Szputnyik Hajózási Társaság
  • 2013 - Social error - The last man in Budapest. Nemzeti Színház, Budapest; Szputnyik Hajózási Társaság; Schauspielhaus, Graz; Staatsheater, Mainz
  • 2014 - Gogol: A revizor. Vígszínház, Budapest; Szputnyik Hajózási Társaság
  • 2014 - Vinnai András: Motel. Schauspielhaus Graz
  • 2015 - Brecht: Koldusopera. Vígszínház, Budapest
  • 2015 - Kafka alapján Kárpáti Péter: Ich, das Ungeziefer. Deutsches Schauspielhaus, Hamburg
  • 2016 - Csehov: Iwanow. Volkstheater, Bécs
  • 2016 - Gogol: Egy őrült naplója. Thealter Fesztivál, Szeged; Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Budapest
  • 2016 - Gogol alapján: Pension zur Wandernden Nase. Deutsches Schauspielhaus, Hamburg
  • 2017 - Kárpáti Péter: Klein Zaches – Operation Zinnober. Volkstheater, Bécs
  • 2018 - Mózsik Imre: A Krakken művelet. Kultúrbrigád, Budapest; Átrium, Budapest
  • 2018 - Werner Schwab: Die Präsidentinnen. Deutsches Schauspielhaus, Hamburg
  • 2019 - Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és a társulat improvizációi alapján: Kertész utcai Shaxpeare-mosó. Örkény István Színház, Budapest
  • 2020 - Kafka: Das Schloss. Deutsches Schauspielhaus, Hamburg
  • 2020 - Luis Buñuel alapján: Der Würgeengel. Schauspiel Stuttgart
  • 2021 - 33 álom. Örkény István Színház, Budapest
  • 2021 - Esterházy Péter: 33 Variationen auf Haydns Schädel. Deutsches Schauspielhaus, Hamburg
  • 2022 - Erich Kästner: Fabian oder Der Gang vor die Hunde. Schauspiel Stuttgart
  • 2022 - Kafka: A kastély. Vígszínház, Budapest
  • 2023 - A csoport. 6szín, Budapest
  • 2023 - Shakespeare Szentivánéji álom című drámája, Závada Péter átirata és a társulat improvizációi alapján: Lidércek, Shaxpeare, Delírium. Örkény István Színház, Budapest

Díjai

  • Legjobb rendezés: Ledarálnakeltűntem (POSZT-2005); (MESS International Theatre Festival Szarajevó-2005[9]); (Kontakt Festival Torun-2006)
  • A legjobb előadás: Ledarálnakeltűntem (Rijekai Stúdiószínházi Fesztivál 2007)
  • Nestroy-díj: Alice csodaországban (A legjobb látvány és díszlet-2009)
  • Jászai Mari-díj (2011)
  • Hevesi Sándor-díj (2012)
  • Színikritikusok Díja: A legjobb zenés / szórakoztató előadás (Koldusopera - 2015)
  • Vígszínház-díj (2016)
  • Europe Theatre Prize - Europe Prize Theatrical Realities (2016)

Jegyzetek

  1. a b Freebase-adatdump. Google
  2. https://www.nachtkritik.de/index.php?option=com_seoglossary&view=glossary&catid=78&id=201&Itemid=67, 2020. november 1.
  3. [1] Archiválva 2017. április 22-i dátummal a Wayback Machine-ben Népszava online
  4. Ledarálnakeltűntem
  5. A fesztiválra a német nyelvterület tíz legjobb előadását hívják meg.
  6. Égi-földi tünemény Az ÉS Liliom kritikája
  7. „The Bridgeman (2002) - IMDb” (angol nyelven).  
  8. 2023. november 2-i lekérdezés.
  9. A darab a fesztivál fődíját és a kritikusok díját is megkapta

Források

  • Életrajz
  • A "Szputnyik" blogja-web lapja
  • Magyar Narancs: Szabó Ágnes interjúja
  • A budapesti Katona József Színház hivatalos honlapja
  • A Katona József Színház bemutatói 1982-
  • Katona József Színház 1982-2002. Balassi Kiadó. 2002. ISBN 963 506349 0
  • Schauspielhaus (Graz)(wd) A grazi Schauspielhaus (német wikipédiában)
  • A grazi Liliom színlapja
  • A művész életrajza a grazi színház weblapján Archiválva 2021. június 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • A Schauspiel Stuttgart honlapja
  • A Deutsches Schauspielhaus honlapja

További információk

Színház- és Filmművészeti Egyetem
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2001-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2001-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Bodó Viktor · Csányi Sándor · Dolmány Attila · Hámori Gabriella · Kovács Martina · Lengyel Tamás · Szamosi Zsófia
Osztályvezető tanár: Marton László
Színészek (operett, musical)
Televízió műsorvezetők, rendezők
Arányi Vanda · Beliczai Beáta · Bogdán Mária · Ekker Tímea · Farkas Balázs · Gyárfás Dóra · Kolbenheyer Zsuzsanna · Korhecz Imola · László Péter · Nagy Viktória · Pistyur Veronika · Szilasi Viktória
Osztályvezető tanár: Horváth Ádám, Vitray Tamás
Mozgókép-tudomány
Gál Péter · Joó Tamás · Kara Veronika · Kovács Krisztina · Moll Zoltán · Papp Bojána · Simon Vanda · Stőhr Lóránt András · Szászi Zsuzsanna ·
Osztályvezető tanár: Szabó István
Film- és televízió vágók
Barsi Béla · Fáy Réka Regina · Kollányi Tamás · Marinkás Gábor Péter

Osztályvezető tanár: Sellő Hajnal

Bányai Péter István · Kovács Attila

Osztályvezető tanár: Xantus János
Kameraman
Czétényi Csilla · Hajdu János · László Viktor · Miló Mihály · Nagy-Bozsoky József · Patócs Róbert Máté · Pintér András · Schwindl Endre · Tóth Máté

Osztályvezető tanár: Vagyóczky Tibor

Bálint Artur · Dobondi Attila Lehel · Kacsó Sándor Boldizsár · Kiss Aurél · Lába I. Szabolcs

Osztályvezető tanár: Xantus János
Adásrendezők
Provaznik Tímea Terézia · Selymes Sebastian · Tolán Anna-Mária · Turán Eszter · Walla Ervin

Osztályvezető tanár: Horváth Ádám

Chita Ildikó · Gödri Oláh Ildikó · Izsák Ildikó · Kacsó Edith · Miklós Levente József · Turóczki Emese

Osztályvezető tanár: Xantus János
Gyártásszervezők
Bukszár Gábor · Kollár Tünde · Papp Anikó · Siményi Gergely
Osztályvezető tanár: Miskolczi Péter
Mozgóképelmélet - filmpedagógia
Balogh Anita · Dudás Miklós Géza · Fábián Erika · Gál Ferenc · Kárpáti Ildikó · Megyeri József · Németh Ervin · Singer Péter · Török Tamás András · Zsemlye Anita
Osztályvezető tanár: Gyürey Vera
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2003-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2003-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Czukor Balázs · Dömötör András · Fenyő Iván · Gál Kristóf · Járó Zsuzsa · Jordán Adél · Kovács Patrícia · Máthé Zsolt · Mészáros Béla · Mészáros Máté · Péter Kata · Szandtner Anna · Száraz Dénes · Vajda Milán
Osztályvezető tanár: Máté Gábor, Horvai István
Színházi rendezők
Balázs Zoltán · Béres Attila · Bodó Viktor · Csáki Csilla · Lajos Sándor · M. Kecskés András · Paál Gergely · Szakács Emese · Papp Csaba
Osztályvezető tanár: Babarczy László
Drámapedagógusok
(levelező szak)
Berényi Éva · Dr. Lukácsné Eisner Éva · Duvalovszky Éva · Fodor Mihály · Golden Dániel · Gyevi-Bíró Gábor · Hancock Márta · Hegedűs Ervin · Kaposi József · Keresztúri József · Kiss Judit Ágnes · Kovács Áron Ádám · Mészáros Zsolt Imre · Novák János · Pap Gábor · Perényi Balázs · Tarjánné Takács Katalin · Uray Péter · Vidovszky György
Osztályvezető tanár: Gabnai Katalin
Koreográfusok
Fejes Ádám · Gyenes Ildikó · Jaross Viktória · Kriszt László · Pataky Klári · Szabó Csongor
Osztályvezető tanár: Dózsa Imre, Fodor Antal
Film- és televíziórendezők
Dékány Barbara · Kenyeres Bálint · Mundruczó Kornél · Tóth Barnabás · Vécsei Gábor Márton · Zakál Edit
Osztályvezető tanár: Szász János, Zsombolyai János
Film- és televízió operatőrök
Rédey György · Révész Balázs · Szily Sarolta · Szlovák Judit Barbara · Szőke András · Szőnyi István · Szügyi Balázs Zoltán
Osztályvezető tanár: Kende János
Színháztudomány
Cseicsner Otília Márta · Darida Veronika · Falussy Lilla · Gáspár Ildikó · Góczán Judit Beatrix · Orbán Eszter · Palóc Eszter · Szurma Ágnes · Tollár Mónika · Török Tamara · Török Tamás András · Vámos Anna Vera
Osztályvezető tanár: Dr. Kerényi Ferenc
Film- és televízió producerek
Balika Gergő István · Kende Zsófia · Petrányi Viktória · Tóth Barnabás · Varga Virág
Osztályvezető tanár: Schulze Éva, Zsombolyai János
Film- és televízió vágók
Fodor Liliana · Kiss Wanda · Politzer Péter
Osztályvezető tanár: Sellő Hajnal
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2008-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2008-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Adorjáni Bálint •  Dankó István •  Erdélyi Tímea •  Földi László Ádám •  Gera Marina •  Lazók Mátyás •  László G. Attila •  Mészáros Piroska •  Orosz Ákos •  Orth Péter •  Stork Natasa •  Szabó Emília •  Szűcs Péter Pál •  Tenki Réka
Osztályvezető tanár: Zsámbéki Gábor, Zsótér Sándor, Bodó Viktor
Bábszínészek
Bercsényi Péter •  Fabók Mariann •  Gémes Antos •  Jankovics Péter •  Karádi Borbála •  Nagy András •  Nagy Viktória Éva •  Papp Zoltán •  Vesztl Zsófia
Osztályvezető tanár: Meczner János
Színháztudomány
Dunkel Petra Zsófia •  Enyedi Éva •  Galambos Gábor •  Gerő Szandra •  Gimesi Dóra •  Kompár Valéria •  Laboda Kornél •  Németh Virág •  Rákóczy Anita •  Róbert Júlia •  Szabó Attila •  Száraz Eszter •  Szitás Barbara •  Várady Zsuzsa •  Végh Ildikó Andrea
Osztályvezető tanár: Dr. Kerényi Ferenc
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2015-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2015-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színművészek - zenés színész
Bach Kata · Csapó Attila · Janka Barnabás · Mészáros Blanka · Szabó Erika · Tóth András · Brassai Tóth János · Vecsei Miklós · Ifj. Vidnyánszky Attila · Zoltán Áron · Zsigmond Emőke
Osztályvezető tanár: Forgách Péter; Hegedűs D. Géza; Marton László
Színházrendező
Geréb Zsófia · Kovács D. Dániel · Sípos Balázs Barnabás · Székely Kriszta
Osztályvezető tanár: Bodó Viktor, Székely Gábor
Színházi dramaturgok
Bíró Bence · Cseh Dávid Sándor · Cserne Klára  · Fekete Ádám · Fekete Tamás · Ivanyos Ambrus · Kelemen Kristóf · Mohácsi István · Nagy Orsolya · Oláh Krisztina · Thury Gábor Miklós · Zsigó Anna
Osztályvezető tanár: Forgách András, Radnai Annamária
Filmrendező művész
Bán Attila · Benkó Tamás · Dudás Balázs · Mayer Bernadette · Moldovai Katalin · Nagy Zoltán · Szilágyi Fanni · Vízkeleti Dániel
Osztályvezető tanár: Gothár Péter
Évfolyamok: 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017
Nemzetközi katalógusok
  • filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap