Bode-diagram

Másodfokú aluláteresztő szűrő Bode-diagramja
Fölül az amplitúdó karakterisztika, alul a fázismenet
(kirajzolva MATLABbal)

A Bode-diagram a rendszerelmélet, irányítástechnika, jelfeldolgozás és hálózatszámítás területén elterjedten használt grafikon, mely egy egy bemenetű, egy kimenetű rendszer átviteli karakterisztikájának ábrázolására szolgál. A diagram részét alkotó két részdiagram az átviteli karakterisztika amplitúdóját illetve fázisát ábrázolja a frekvencia függvényében.

A diagram nagy előnye más módszerekkel (például Nyquist-diagram) szemben, hogy a frekvenciát és az amplitúdót logaritmikus skálán ábrázolja, így nagy átfogást biztosít. Ez egyben lehetővé teszi, hogy a valós rendszerekben gyakran előforduló, racionális törtfüggvény alakú átviteli karakterisztikák esetén kézzel is viszonylag könnyű közelítő diagramokat rajzolni. A diagram névadója, Hendrik Wade Bode amerikai mérnök az 1930-as években alkalmazta először.

A Bode-diagram felépítése

A Bode-diagramot komplex értékű, egyváltozós függvény, az átviteli karakterisztika ábrázolására használják. Ehhez a komplex szám exponenciális alakját használja fel:

z = a e j φ {\displaystyle z=ae^{j\varphi }}

Ahol az a nemnegatív valós szám z abszolútértéke, a valós φ pedig z árkusza. A komplex értékű H(jω)[1] átviteli karakterisztikát is felírhatjuk

H ( j ω ) = a ( ω ) e j φ ( ω ) {\displaystyle H(j\omega )=a(\omega )e^{j\varphi (\omega )}}

alakban. Bode az a(ω) és a φ(ω) függvényt ábrázolta két diagramon:

  • Az amplitúdókarakterisztika az átviteli karakterisztika abszolút értékének frekvenciafüggését mutatja be, a vízszintes tengelyen a frekvenciát, a függőlegesen az amplitúdót ábrázolva.
A körfrekvencia-tengely logaritmikus léptékű, de a lineáris egységben megadott körfrekvencia értékeket kell feltüntetni rajta. A tengelyen két körfrekvencia távolságát, melyek közül az egyik a másik 10-szerese, dekádnak nevezzük, kétszeres frekvenciák távolságát oktávnak. Az amplitúdóskála szintén logaritmikus léptékű, itt azonban a feltüntetett értékek is logaritmikus egységben, decibelben szerepelnek.
a d B = 20 log 10 a {\displaystyle a_{dB}=20\log _{10}a\,}
  • A fáziskarakterisztika az átviteli karakterisztika árkuszának (szögének) függvényét tünteti fel. A körfrekvencia-tengely itt is logaritmikus léptékű, a fázisszöget azonban lineáris skálán kell ábrázolni (fokban vagy radiánban kifejezve).

A Bode-diagramban a két részdiagramot egymás fölött helyezik el úgy, hogy a vízszintes (körfrekvencia) tengely a két diagramon fedésben legyen.

A diagram közelítő felrajzolása

Valós pólus vagy zérus hatása

Elsőfokú aluláteresztő karakterisztika számított(Δ) és közelítő értéke

A közelítő (aszimptotikus, töréspontos) ábrázolás abból a meggondolásból indul ki, hogy egy

H ( j ω ) = 1 + j ω Ω {\displaystyle H(j\omega )=1+{\frac {j\omega }{\Omega }}}

alakú kifejezés (ahol Ω {\displaystyle -\Omega } a zérusfrekvencia, | Ω | {\displaystyle |\Omega |} a törésponti körfrekvencia) nagy frekvenciákon j ω / Ω {\displaystyle j\omega /\Omega } -vel, kis frekvenciákon pedig 1-gyel ( 0 dB {\displaystyle 0{\text{dB}}} ) közelíthető. Mivel a két közelítő egyenes épp ω = Ω {\displaystyle \omega =\Omega } -nál metszik egymást, a törtvonalas közelítés amplitúdómenete felrajzolható úgy, hogy kis frekvenciáktól a törésponti frekvenciáig 0 dB-nél halad, majd innentől j ω / Ω {\displaystyle j\omega /\Omega } abszolút értékének megfelelő egyenessel, 20 dB/dekáddal emelkedik. A fázis közelítésénél jól látható, hogy kis frekvenciáknál 0-val, nagy frekvenciáknál 90°-kal (pozitív Ω {\displaystyle \Omega } ) vagy -90°-kal (negatív Ω {\displaystyle \Omega } ) számolhatunk. A törésponti érték pedig | 1 + j | = 2 = + 3 d B {\displaystyle |1+j|={\sqrt {2}}=+3dB} . Az átmeneti tartományt a törésponti frekvencia tizede és tízszerese között szokták meghatározni,[2] az említett határoknál már 0° illetve 90° közelítést alkalmazva. Ez mindössze

a r c t g ( 0 , 1 ) 5 , 71 {\displaystyle arctg\left(0,1\right)\approx 5,71^{\circ }}

hibát okoz.

Pólust tartalmazó tag esetén hasonló a helyzet, ekkor a

H ( ω ) = 1 1 + j ω Ω {\displaystyle H(\omega )={\frac {1}{1+{\frac {j\omega }{\Omega }}}}}

alakú, egypólusú rendszer átviteli karakterisztikája az előbb tárgyalténak a reciproka. Ezért az amplitúdómenet az előbbi reciproka lesz, vagyis a törésponti frekvencia után -20 dB/dekáddal csökkenő egyenest kell rajzolni. A fázismenetben a reciprok képzés miatt a fázis a -1-szeresére változik, előjelet vált.[3] Megjegyzendő, hogy stabil rendszerekben nem lehet pozitív a pólusfrekvencia,[4] ezért stabil rendszereknél Ω {\displaystyle \Omega } mindig pozitív.

Konjugált zérus- illetve póluspárok

Egy nevezőjében másodfokú, számlálójában nulladfokú átviteli karakterisztika általános alakja

H 2 ( j ω ) = 1 1 + 2 ζ j ω Ω + ( j ω Ω ) 2 {\displaystyle H_{2}(j\omega )={\frac {1}{1+2\zeta {\frac {j\omega }{\Omega }}+\left({\frac {j\omega }{\Omega }}\right)^{2}}}}

ahol Ω {\displaystyle \Omega } a másodfokú pólusfrekvencia, ζ {\displaystyle \zeta } (zeta) a csillapítási tényező (a jósági tényező reciproka).[2] ζ >= 1 {\displaystyle \zeta >=1} esetén a függvénynek két valós pólusa van, ζ < 1 {\displaystyle \zeta <1} esetén két konjugált komplex pólusa. A karakterisztika abszolút értéke és fázisa

log 10 | H 2 ( j ω ) | = log 10 [ ( 1 ( ω Ω ) 2 ) 2 + ( 2 ζ ω Ω ) 2 ] {\displaystyle \log _{10}|H_{2}(j\omega )|=\log _{10}\left[\left(1-\left({\frac {\omega }{\Omega }}\right)^{2}\right)^{2}+\left(2\zeta {\frac {\omega }{\Omega }}\right)^{2}\right]}

illetve

φ 2 ( ω ) = a r c t g 2 ζ ω Ω 1 ( ω Ω ) 2 {\displaystyle \varphi _{2}(\omega )=-arctg{\frac {2\zeta {\frac {\omega }{\Omega }}}{1-\left({\frac {\omega }{\Omega }}\right)^{2}}}}

Az átviteli karakterisztika közelítő értéke Ω > 0 {\displaystyle \Omega >0} esetén[5]

0 < ω << Ω {\displaystyle 0<\omega <<\Omega } ω = Ω {\displaystyle \omega =\Omega } Ω << ω {\displaystyle \Omega <<\omega }
H 2 ( j ω ) {\displaystyle H_{2}(j\omega )} 1 {\displaystyle 1} 1 / j 2 ζ {\displaystyle 1/j2\zeta } ( Ω ω ) 2 {\displaystyle -\left({\frac {\Omega }{\omega }}\right)^{2}}
20 log 10 | H 2 ( j ω ) | {\displaystyle 20\log _{10}|H_{2}(j\omega )|} 0 dB {\displaystyle 0{\text{dB}}} 20 l g ( 1 2 ζ ) dB {\displaystyle -20lg\left({\frac {1}{2\zeta }}\right){\text{dB}}} 40 l g ( ω Ω ) dB {\displaystyle -40lg\left({\frac {\omega }{\Omega }}\right){\text{dB}}}
φ 2 ( ω ) {\displaystyle \varphi _{2}(\omega )} 0 ° {\displaystyle 0{\text{°}}} 90 ° {\displaystyle -90{\text{°}}} 180 ° {\displaystyle -180{\text{°}}}

Vagyis törtvonalas közelítés esetén kis frekvenciákon az amplitúdókarakterisztikát a 0 dB-s aszimptotájával, a fáziskarakterisztikát a 0°-os aszimptotával közelíthetjük, nagy frekvencián az ( Ω , 0 d B ) {\displaystyle (\Omega ,0dB)} ponton átmenő, -40 dB/dekád meredekségű egyenessel illetve -180°-kal becsülhető a karakterisztika. A fázis átmeneti tartománya ω 1 = 10 ζ Ω {\displaystyle \omega _{1}=10^{-\zeta }\Omega } és ω 2 = 10 ζ Ω {\displaystyle \omega _{2}=10^{\zeta }\Omega } között egy ( ω 1 , 0 ° ) {\displaystyle (\omega _{1},0{\text{°}})} , ( ω 2 , 180 ° ) {\displaystyle (\omega _{2},-180{\text{°}})} pontokon áthaladó egyenessel közelíthető.[5]

Mint a táblázat is mutatja, az átmeneti tartományban a másodfokú átviteli karakterisztika amplitúdója a csillapítási tényező függvényében nagymértékben eltérhet az aszimptotától.

Másodfokú számlálóval rendelkező átviteli karakterisztika fáziskarakterisztikája valamint amplitúdókarakterisztikája decibelben a fent vázolt karakterisztikák mínusz egyszerese.

Többtényezős átviteli karakterisztika eredője

Általános esetben az átviteli karakterisztika

H ( ω ) = i = 0 n 1 H i ( ω ) {\displaystyle H(\omega )=\prod \limits _{i=0}^{n-1}{H_{i}(\omega )}}

alakban írható fel. A logaritmus azonosságok miatt

log 10 | H ( ω ) | = i = 0 n 1 log 10 | H i ( ω ) | {\displaystyle \log _{10}{|H(\omega )|}=\sum \limits _{i=0}^{n-1}{\log _{10}|H_{i}(\omega )|}}

Ezen kívül arg { H ( ω ) } = i = 0 n 1 arg { H i ( ω ) } {\displaystyle \arg\{H(\omega )\}=\sum \limits _{i=0}^{n-1}{\arg\{H_{i}(\omega )\}}}

Vagyis az n tényező szorzataként előálló átviteli karakterisztika mind az amplitúdó- mind a fáziskarakterisztikája a tényezők karakterisztikájának összege.

Diszkrét idejű rendszerek

A diszkrét idejű rendszerek átviteli karakterisztikáját tipikusan nem az eredeti Bode-diagramon ábrázolják, de hasonló diagramokat használnak ezen a területen is. Az amplitúdókarakterisztikát és a fáziskarakterisztikát lineáris frekvenciatengellyel ábrázolják, további különbség, hogy az amplitúdót az esetek egy részében szintén lineáris egységben tüntetik fel.[6]

Mivel e rendszerek átviteli karakterisztikája általában e j ω T S {\displaystyle e^{j\omega T_{S}}} -ben (TS a mintavételi periódusidő) és nem j ω T S {\displaystyle j\omega T_{S}} -ben racionális törtfüggvény, az átviteli karakterisztika e j ω T S {\displaystyle e^{j\omega T_{S}}} periodikus jellegéből következően ωS=2π/TS többszöröseivel eltolva ismétlődik. Elég tehát csak az ω∈[0, ωS] intervallumon[7] ábrázolni.[6]

A Bode-diagram egyik fő előnyére, a nagy átfogásra itt nincs szükség, mert mintavételezett rendszerekben mivel a mintavételi frekvenciát a számítási igény csökkentése érdekében célszerű minimális szinten tartani, így a rendszerek körfrekvencia-tartománya viszonylag jól kitölti a [0, ωS] intervallumot, a lineáris felbontás itt megfelelő. Emellett egyszerű felrajzolásának előnye is elveszik ebben a környezetben épp amiatt, mert az átviteli karakterisztika nem j ω T S {\displaystyle j\omega T_{S}} racionális törtfüggvénye. Lineáris körfrekvencia-tengely és logaritmikus amplitúdótengely esetén lenne lehetőség a fentebb vázolt tört vonalas közelítés alkalmazására. Egyéb praktikus megfontolások is ebbe az irányba mutatnak. Egy rendszer analíziséhez gyakran használják a diszkrét Fourier-transzformációt, aminek a frekvenciabeli felbontása lineáris léptékben állandó, ωS/N (N a felhasznált minták száma).

Jegyzetek

  1. vagy H(f)
  2. a b Fodor, i. m. 199. o.
  3. Fodor, i. m. 198. o.
  4. Fodor, i. m. 306. o.
  5. a b Fodor, i. m. 200. o.
  6. a b Fodor, i. m. 539-541. o.
  7. Valós impulzusválaszú rendszereknél elég az f∈[0, ωS/2] intervallumon, mert páros függvény

Források

Fodor György. Hálózatok és rendszerek. Műegyetem Kiadó (2004). ISBN 963 420 810 X