Darnyik Szilvia

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Darnyik Szilvia (Budapest, ?) színésznő.

Darnyik Szilvia színésznő
Darnyik Szilvia színésznő

Pályafutása

Darnyik Szilvia az első hazai akkreditált filmszínésziskolában hároméves képzést kapott. Osztályfőnökei Pokorny Lia és Kamarás Iván voltak. A Vörösmarty Gimnázium dráma tagozata mellett az Írisz Színpad egyik megalapítója, független színházi produkciók szereplője volt. Frank Wedekind A tavasz ébredése c. előadásukat rögzítette és leadta a Magyar Televízió. Bertold Brecht Ember-ember című előadásában Fenyő Iván partnere volt, ezt követően azonban évekig nem vállalt színészi feladatokat, bár táncos produkcióban fellépett a londoni Royal Albert Hall színpadán. Modellként és médiamunkásként dolgozott ezen évek alatt. Filmes pályafutása 2013-ban kezdődött. 2020 óta Budapest és London között él.

Filmjei

  • Pillangó Parádé (2023)
  • Elk*rtuk (2021)[1][2] [3][4][5]
  • Szerencsés Dickens (2016)
  • Éjjeli utazó (2015)
  • Zöld fény (2015)
  • Ponty (2015)
  • Indifference (2015)
  • Hajnal (2014)
  • Apám megmutatja (2014)
  • Hogyan legyünk boldogtalanok? (2014)
  • Hagyj élni! (2014)
  • Zsiráf (2014)
  • MobilVers (2013)

Színházi szerepei

  • Férj a gyóntatószékben (Margarita, a feleség - 2015, Eötvös 10, rendezte: Jordán Tamás)
  • Revizor (Anna Andrejevna - 2015, Eötvös 10, rendezte: Miklós Marcell)
  • A szerelmes szív szenvedései (Sylvia Plath - 2015, Józsefvárosi Galéria, rendezte: Vörös Róbert)
  • Pintér Béla: Szutyok (Irén - 2014, Centrál Színház, rendezte: Salamon András)
  • Bertold Brecht: Ember-ember (Papnő - 1999, Pataky Művelődési Központ, rendezte: Bodnár László)

Könyvei

  • Webszerelem (regény). WhySoft, 2008
  • 20 dalszöveg dalt keres (dalszövegkötet). WhySoft, 2010

Jegyzetek

  1. https://metropol.hu/vip/2021/07/dobrev-klara-darnyik-szilvia-film-elkurtuk-oszodi-beszed
  2. https://www.origo.hu/filmklub/20210709-szerelmi-jelenet-alatt-lett-apuka-a-fiatal-szinesz.html
  3. https://www.blikk.hu/galeria/a-hazugsag-ara-gyurcsany-ferenc-film-elkrtuk/55tw8pp
  4. https://archivum.888.hu/bulvar/nagyhatalmu-asszonyt-alakit-a-ferfiak-vilagaban-4324350/
  5. https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/elkrtuk-werk-nagyjatekfilm/l62etrd

Források

  • https://darnyikszilvia.hu/cv.html
  • https://168.hu/kultura/salamon-andras-oriasi-piac-nyilik-meg-magyarorszagon-a-filmiparban-60518
  • https://old.fodraszinfo.com/bekerulni-az-alternative-hair-show-meghivottjai-koze-hajas-laszlo-interju/
  • 2000 AHS – YouTube
  • https://IMDb.me/SzilviaDarnyik

További információk

  • https://IMDb.me/SzilviaDarnyik