Domokos (település)

Domokos (Dămăcușeni)
A domokosi református templom
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Máramaros
Rang	falu
Községközpont	Magyarlápos város
Irányítószám	435604
SIRUTA-kód	106862
Népesség
Népesség	864 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	764[1]
Földrajzi adatok
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 27′ 19″, k. h. 23° 54′ 25″47.455386, 23.90703947.455386°N 23.907039°EKoordináták: é. sz. 47° 27′ 19″, k. h. 23° 54′ 25″47.455386, 23.90703947.455386°N 23.907039°E
Sablon • Wikidata • Segítség

Domokos (románul: Dămăcușeni) falu Romániában, Erdélyben, Máramaros megyében.

Magyarlápostól négy kilométerrel keletre, a Szőcs-patak Láposba ömlésénél fekszik.

Neve a Domokos személynévből való. Először 1325-ben Szőcstő-ként (Zuchtu – 'a Szőcs-patak torkolata') említették. Később 1393-ban mint Damunkusfalva, 1438-ban Damokosfalwa, 1733-ban Domokos, 1750-ben Domokoseny, 1767-ben Tolvaj-Domokos fordult elő. Utóbbi név arra a helyi eredetmagyarázó mondára utal, amely szerint a falut egy Ungur nevű, Kővárról szökött román tolvaj és kecskepásztor alapította volna, aki csak később cserélte el Domokos nevű magyar tolvajtársával Nemesbudafalváért (románul Ungureni).

Magyarlápossal együtt a középkor óta magyar nyelvsziget a történeti Erdély északi határán. A 14. században a Bánfiak birtokolták. 1553-ban Csicsóvár, később Szamosújvár uradalmához tartozott. Báthory Zsigmond 1584-ben felmentette lakóit a harmincad fizetése alól, terméketlen és szűk határa miatt. A 17. században több puskás, szabados és darabont lakta. Legnagyobb birtokosai 1820-ban Ujfalvi Sámuel, Toldi Zsigmond és Szamosújvár városa voltak. 1838-ban 31 adózó és hét nem adózó nemesi családját írták össze. Belső-Szolnok, 1876-tól Szolnok-Doboka vármegyéhez tartozott.

Férfilakossága 1848-ban nemzetőrséget hozott létre. A Moț Dâmbul vezette Kővár vidéki felkelők november végén megadásra szólították föl a domokosiakat, de azok a magyarláposiakkal együtt felkészültek az önvédelemre. November 8-án, miután a honvédcsapatok elvonultak a környékről, a rogoziak megtámadták a falut, melynek lakói Magyarláposra menekültek. A támadás hírére visszatérő honvédek kiűzték a rogoziakat az égő Domokosról, és felgyújtották Rogozt.

A 20. században a falu gazdaságilag specializálódott, zöldséget és gyümölcsöt termelt a magasabban fekvő román falvak szükségletére. Református magyarságát korábban települési endogámia jellemezte. 1990 óta jellemző folyamat, hogy az elköltöző fiataloktól a földeket alsószőcsiek és rogoziak vásárolják föl.

1850-ben 636 lakosából 604 volt magyar, 24 cigány és 8 román nemzetiségű; 604 református, 24 zsidó és 8 görögkatolikus vallású.

2002-ben 971 lakosából 863 volt magyar és 103 román nemzetiségű; 835 református, 192 ortodox és 28 római katolikus vallású.

A 20. század második harmadában az idősebbek által beszélt, mezőségi típusú nyelvjárás jellemzői: hangsúlytalan helyzetben általános a-zás, de az előző szótagbeli /á/ után köznyelvi /o/-t ejt (abrancs, lapass, cukar, paradicsam, de vászon, rátok, sáros, három); a köznyelvi /é/ helyén kiterjedt i-zés (mihes, pintek, bórbi, ebid, máskipp, őrisztik, aluggyik); hangsúlytalan helyzetben a köznyelvi /ö/ helyén általában /e/ áll, kivéve /l/ előtt (üszek, göder, könyereg, köszenem, de törölkező, göncölszekér, pőrgölt); a köznyelvi /ú/ és /ű/ hangsúlyos helyzetben általában hosszú, a szóvégen rövid; helyviszonyragok alakjai: túl/-tűl, -búl/-bűl, -rúl/-rűl; -núl/-nűl ('-éktól'); -rá (köznyelvi -ra: húsvitrá); versen (szorzóképzői funkcióval: három vessen 'háromszor'). A domokosi magyar nyelvben korábban is magas volt a román eredetű jövevényszavak aránya. Bár a faluban 1–8. osztályos magyar iskola működik, a fiatalabb nemzedékek magyar beszédében gyakoriak a román interferenciák.

• Faerkélyes, négy fiatornyos református templomát Debreczeni László tervei szerint építették a régebbi helyére, amely 1943-ban egy légitámadásban leégett.

• Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája III.: A vármegye községeinek részletes története (Deés–Gyurkapataka). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900. 352–364. o.  
• Biczó Gábor: Asszimilációkutatás – elmélet és gyakorlat. Budapest, 2004
• Imre Samu: A mai magyar nyelvjárások rendszere. Budapest, 1971

• sulyok a Magyar Néprajzi Múzeum gyűjteményéből [2]^{[halott link]}