Lordfőintéző
A lordfőintéző (angolul Lord High Steward) a legmagasabb rangú állami főhivatalnok Angliában. A rangok sorában a lordkancellár felett áll.
Ez a hivatal 1421 óta az idő jórészében betöltetlenül áll. 'Ad hoc' hivatal, főképp ceremoniális feladatokkal. Csak új uralkodó koronázásakor töltik be.
A brit uralkodók koronázásakor a lordfőintéző viszi Szent Eduárd koronáját. Amikor a Lordok Háza főurak pereit tárgyalta, a lordfőintéző elnökölt. Ez utóbbi helyzetekben általában, bár nem mindig, a lordkancellárt nevezték ki a lordfőintézői szerep betöltésére. 1948-ban megszüntették a Lordok Háza bíráskodási funkcióit, kivéve a kormány főtisztviselőivel szembeni közjogi felelősségre vonási eljárások (angolul impeachment) lefolytatásását. Azokban a periódusokban, mikor a parlament éppen nem ülésezett, a "lordfőintéző bírósága" járt el.
A lordfőintézői hivatal kezdetben inkább csak tiszteletbeli állás volt, később azonban a fontossága nőtt és egy időben a birtokosa a királyság legnagyobb hatalmú embere volt. A késői 12. századtól a hivatal a 'Leicester grófja' címhez kapcsolódott. Miután 1399-ben a Lancaster-ház került hatalomra, IV. Henrik király második fiát, Thomast ültette a főintézői székbe, aki a hivatalt haláláig, 1421-ig viselte.
A lordfőintézőnek megfelelő hivatal Skóciában Skócia főintézője. Ezt a hivatalt a skót trónörökös, Rothesay hercege kapta. Az írországi megfelelője: Írország főintézője. Ez utóbbi címet hagyományosan Shrewsbury grófja viselte, aki egyben Waterford grófja is volt az ír főnemesség rendjében.
Anglia lordfőintézői 1154 és 1421 között
- 1154–68: Robert de Beaumont, 2nd Earl of Leicester
- 1168–90: Robert de Beaumont "Blanchemains", 3rd Earl of Leicester
- 1190–1204: Robert de Beaumont "FitzPernel", 4th Earl of Leicester
- 1206–18: Simon IV de Montfort, 5th Earl of Leicester
- 1218-1239: bizonytalan, valószínűleg betöltetlen
- 1239–65: Simon V de Montfort, 6th Earl of Leicester
- 1265–96: Edmund "Crouchback", 1st Earl of Lancaster
- 1296–1322: Thomas, 2nd Earl of Lancaster
- 1322–24: bizonytalan, valószínűleg betöltetlen
- 1324–45: Henry, 3rd Earl of Lancaster
- 1345–61: Henry of Grosmont, Duke of Lancaster
- 1362–99: John of Gaunt, 1st Duke of Lancaster
- 1399: Henry of Bolingbroke, 2nd Duke of Lancaster
- 1399–1421: Thomas of Lancaster, 1st Duke of Clarence
Lordfőintézők, 1422–től
1660 előtt a lista nem teljes.
Neve | Évek | Az alkalom | Források |
---|---|---|---|
Gloucester hercege | 1429 | VI. Henrik koronázása | [1] |
Devon grófja | 1445 | Anjou Margit angol királyné koronázása | [2] |
Suffolk hercege | 1461 | IV. Eduárd koronázása | [3] |
Clarence hercege | 1465 | Woodville Erzsébet angol királyné koronázása | [4] |
Buckingham hercege | 1478 | Plantagenet György clarence-i herceg tárgyalása | |
Norfolk hercege | 1483 | III. Richárd és felesége, Neville Anna koronázása | [5] |
Oxford earlje | 1485 | VII. Henrik koronázása | [6] |
Bedford hercege | 1487 | Yorki Erzsébet angol királyné koronázása | |
Oxford grófja | 1499 | Warwick grófja tárgyalása | |
Norfolk hercege | 1503 | Lord Dudley tárgyalása | [5] |
Buckingham hercege | 1509 | VIII. Henrik és első felesége Aragóniai Katalin koronázása | |
Norfolk hercege | 1521 | Buckingham hercege tárgyalása | [5] |
Suffolk hercege | 1533 | Boleyn Anna angol királyné koronázása | [7] |
Norfolk hercege | 1534 | Lord Dacre tárgyalása | [5] |
Norfolk hercege | 1536 | Boleyn Anna tárgyalása | [5] |
Exeter márkija | 1537 | Lord Darcy tárgyalása | |
Lord Audley, Walden bárója | 1538 | Lord Montagu és Marquess of Exeter márkija tárgyalása | |
Lord Audley, Walden bárója | 1541 | Lord Dacre tárgyalása | |
Lord Russell | 1547 | coronation of VI. Eduárd koronázása | |
Winchester márkija | 1551 | Somerset hercege tárgyalása | [8] |
Norfolk hercege | 1553 | Northumberland hercege tárgyalása | [5] |
Derby grófja | 1553 | I. Mária angol királynő koronázása | |
Arundel grófja | 1557 | Lord Stourton tárgyalása | |
The Earl of Arundel grófja | 1559 | I. Erzsébet angol királynő koronázása | [9] |
Northampton márkija | 1559 | Lord Wentworth tárgyalása | |
Shrewsbury grófja | 1571 | Norfolk hercege tárgyalása | |
The Marquess of Winchester márkija | 1587 | I. Mária skót királynő temetése | [8] |
Derby grófja | 1589 | Arundel és Surrey grófja tárgyalása | |
Lord Buckhurst | 1601 | Essex grófja tárgyalása | |
Nottingham grófja | 1603 | I. Jakab és felesége, Oldenburgi Anna angol királyné koronázása | |
Buckingham hercege | 1626 | I. Károly koronázása | |
Lord Coventry | 1631 | Lord Audley (Írországban Castlehaven grófja) tárgyalása | [10] |
Arundel és Surrey grófja, | 1641 | Strafford grófja tárgyalása | |
Ormonde hercege | 1661 | II. Károly koronázása | |
Clarendon grófja (Lordkancellár) | 1666 | Lord Morley tárgyalása | |
Lord Finch (Lordkancellár) | 1676 | Lord Cornwallis tárgyalása | |
Pembroke grófja tárgyalása | |||
1679 | Danby grófja tárgyalása | ||
1679 | Powis grófja, The Viscount Stafford vikomt, Lord Arundell, Wardour bárója, Lord Petre és Lord Belasyse tárgyalása | ||
1680 | Stafford vikomt tárgyalása | ||
The Duke of Ormonde hercege | 1685 | II. Jakab és második felesége Modenai Mária angol királyné koronázása | |
Lord Jeffreys (Lord Chancellor) | 1686 | Lord Delamere tárgyalása | |
Devonshire grófja | 1689 | III. Vilmos és II. Mária angol királynő koronázása | |
Carmarthen márkija (Lordtanácselnök) | 1693 | Lord Mohun tárgyalása | |
Lord Somers (Lordkancellár) | 1699 | The Earl of Warwick grófja és Lord Mohun tárgyalása | |
Devonshire hercege | 1702 | Anna brit királynő koronázása | |
Grafton hercege | 1714 | I. György brit király koronázása | |
The Lord Cowper (Lord Chancellor) | 1716 | Derwentwater grófja, Lord Widdrington, Nithsdale grófja, Carnwath grófja, The Viscount Kenmure vikomtja és Lord Nairne tárgyalása | |
1716 | Winton grófja tárgyalása | ||
1717 | Oxford és Mortimer grófja tárgyalása | ||
Lord King (Lordkancellár) | 1725 | Macclesfield grófja tárgyalása | |
Dorset hercege | 1727 | II. György brit király és felesége Ansbachi Karolin brit királynő koronázása | |
Hardwicke grófja (Lord Chancellor) | 1746 | Kilmarnock grófja, romartie grófja és Lord Balmerino tárgyalása | |
1747 | Lord Lovat tárgyalása | ||
Lord Henley (Lord Keeper) | 1760 | Ferrers grófja tárgyalása | |
Talbot grófja | 1761 | III. György brit király és felesége Zsófia Sarolta brit királyné koronázása | |
Northington grófja (Lordkancellár) | 1765 | Kingston hercegnője tárgyalása | |
Lord Thurlow (Lordkancellár) | 1788–93 | Warren Hastings megvádolása ("impeachment" kísérlet) | |
Lord Loughborough (Lordkancellár) | 1793–95 | Warren Hastings megvádolása ("impeachment" kísérlet) | |
Lord Erskine (Lordkancellár) | 1806 | Melville vikomt tárgyalása | |
Anglesey márkija | 1821 | IV. György brit király koronázása | |
The Duke of Hamilton | 1831 | IV. Vilmos brit király és felesége Adelaide of Saxe-Meiningeni Adelaide brit királyné koronázása | |
1838 | Viktória brit királynő koronázása | ||
Lord Denman (Lord Chief Justice of the Queen's Bench) | 1841 | TCardigan grófja tárgyalása | |
Halsbury grófja (Lordkancellár) | 1901 | Russell grófja tárgyalása | |
Marlborough hercege | 1902 | VII. Eduárd brit király és felesége Dániai Alexandra brit királyné koronázása | [11] |
Northumberland hercege | 1911 | V. György brit király és felesége Teck Mária brit királyné koronázása | [12] |
Durham grófja | 1911-12 | V. György lordfőintézője indiai utazása során | [13] |
Hailsham vikomtja (Lordkancellár) | 1935 | Lord de Clifford tárgyalása: the last trial of a peer in the Lords. | |
Salisbury márkija | 1937 | VI. György brit király és felesége Bowes-Lyon Erzsébet brit királyné koronázása | [14] |
A hyndhope-i Cunningham vikomt | 1953 | II. Erzsébet brit királynő koronázása | [15] |
Jegyzetek
- ↑ Proceedings and Ordinances of the Privy Council of England, Vol. 4 (8 H. VI to 14 H. VI), ed. by Sir Harris Nicholas, 1835, pp. 3-4; (here linked as pdf), <https://books.google.de/books/download/8_Henry_VI_1429_to_14_Henry_VI_1436.pdf?id=KJFSAAAAcAAJ&hl=de&capid=AFLRE70R3gAt0M8Eh3cGPk6rrnUrczljHw7vuzpim35F64PkbgCdVFugKX1myRY_pVir7RouDRllatiiSkg05GCh1XdC2J1maQ&continue=https://books.google.de/books/download/8_Henry_VI_1429_to_14_Henry_VI_1436.pdf%3Fid%3DKJFSAAAAcAAJ%26hl%3Dde%26output%3Dpdf>
- ↑ The Peerage, <http://www.thepeerage.com/p10739.htm#i107390>
- ↑ "Suffolk 1448", Cracroft's Peerage, UK, <http://www.cracroftspeerage.co.uk/online/content/Suffolk1448.htm>. Hozzáférés ideje: 2011-05-17 Archiválva 2012. május 6-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2012. május 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 28.).
- ↑ Richard III and the Death of Chivalry, by David Hipshon, 2011, <https://books.google.de/books?id=hS47AwAAQBAJ&pg=PA84&lpg=PA84&dq=coronation+Elizabeth+1465+Steward&source=bl&ots=Zq3N-n-cnc&sig=pGJGyzSubX0eBHHyryJg0aIxiGM&hl=de&sa=X&ved=0ahUKEwi9oMnMiJHKAhWFthoKHRJ6AbQQ6AEIODAD#v=onepage&q=coronation%20Elizabeth%201465%20Steward&f=false>
- ↑ a b c d e f Archivált másolat. [2011. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 3.)
- ↑ Squires, Knights, Barons, Kings: War and Politics in Fifteenth Century England; by Wm. E. Baumgaertner, 2010, <https://books.google.de/books?id=skfZcdOXGp8C&pg=PT525&lpg=PT525&dq=coronation+%22Henry+VII%22+1485+Steward&source=bl&ots=ormyLoaloo&sig=TPXtXtCV4A_5Gd_I1YY3jJvw3uo&hl=de&sa=X&ved=0ahUKEwjG2LWMjZHKAhWKvBoKHRjDAOkQ6AEIVTAH#v=onepage&q=coronation%20%22Henry%20VII%22%201485%20Steward&f=false>
- ↑ "Suffolk 1514", Cracroft's Peerage, UK, <http://www.cracroftspeerage.co.uk/online/content/Suffolk1514.htm>. Hozzáférés ideje: 2011-05-17 Archiválva 2011. január 5-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2011. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 28.)
- ↑ a b Patrick Cracroft-Brennan, Winchester, Marquess of (E, 1551) Archiválva 2019. szeptember 14-i dátummal a Wayback Machine-ben. Accessed 19 July 2014.
- ↑ The Coronation of Queen Elizabeth. History Today. (Hozzáférés: 2012. január 10.)
- ↑ Patrick Cracroft-Brennan, Coventry, Baron (E, 1628 – 1719) Archiválva 2012. május 26-i dátummal a Wayback Machine-ben. Accessed 29 January 2012.
- ↑ London Gazette: (Supplement) no. 27489, page 6865, 29 October 1902. Hozzáférés ideje: 26 September 2015.
- ↑ London Gazette: (Supplement) no. 28535, page 7084, 27 September 1911. Hozzáférés ideje: 26 September 2015.
- ↑ London Gazette: no. 28536, page 7121, 29 September 1911. Hozzáférés ideje: 26 September 2015.
- ↑ London Gazette: (Supplement) no. 34453, page 7051, 10 November 1937. Hozzáférés ideje: 26 September 2015.
- ↑ London Gazette: (Supplement) no. 40020, page 6238, 20 November 1953. Hozzáférés ideje: 26 September 2015.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Lord High Steward című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Külső hivatkozás
- Az 1911-es Encyclopædia Britannica cikke: Lord High Steward