Neuve-chapelle-i indiai emlékmű
| Neuve-chapelle-i indiai emlékmű | |
| Neuve-Chapelle Indian Memorial | |
 | |
| Közigazgatási adatok | |
| Ország | Franciaország |
| Település | Neuve-Chapelle |
| Építési adatok | |
| Szobrász |
|
| Felavatás ideje | 1927. október 7. |
| Felhasznált anyagok | mészkő |
| Elhelyezkedése | |
  Neuve-chapelle-i indiai emlékmű Pozíció Franciaország térképén | |
 é. sz. 50° 34′ 37″, k. h. 2° 46′ 30″50.576944444444, 2.77550.576944°N 2.775000°EKoordináták: é. sz. 50° 34′ 37″, k. h. 2° 46′ 30″50.576944444444, 2.77550.576944°N 2.775000°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Neuve-chapelle-i indiai emlékmű témájú médiaállományokat. | |
A neuve-chapelle-i indiai emlékmű (Neuve-Chapelle Indian Memorial) Franciaországban található, és azoknak az indiaiaknak állít emléket, akik elestek az első világháború nyugati frontján, és nem tudni, hol nyugszanak.
Az emlékmű
Az emlékmű helyszíneként azért választották Neuve-Chapelle-t, mert az indiai hadtest ezen a helyen bocsátkozott először komoly harcba önálló egységként 1915. márciusban. Az emlékmű egy íves fallal övezett szentélyre emlékeztet. Része egy négy és fél méter magas oszlop, amely azokra a hasonló építményekre utal, amelyeket az időszámítás előtti 3. században, Asóka korában emeltek Indiában. Talapzatán két kőtigris ül. Az egy az Isten, ő a győzelem feliratot négy nyelven vésték az oszlop alsó részére.[1]
Az emlékmű 4843[2] indiai katona és munkás előtt tiszteleg, akik a nemzetközösségi erőkben harcolva és dolgozva vesztették életüket a nyugati fronton, és nem tudni, hol van a sírhelyük. Az emlékművet Herbert Baker tervezte, a szobrokat Charles Wheeler és Joseph Armitage készítette.[2] Frederick Edwin Smith, Birkenhead 1. grófja, az indiai hadtest egykori vezérkari tisztje leplezte le 1927. október 7-én. Az ünnepségen jelen volt egy pandzsábi maharadzsa, Ferdinand Foch francia marsall és Rudyard Kipling író, költő.[1]
Herbert Baker 1944-es visszaemlékezésében (Architecture and Personalities) azt írta, hogy az indiai művészet és történelem iránti érdeklődése miatt különösen örült a megbízásnak. Leírása szerint az emlékmű magában foglal egy magas fallal határolt, kőutakkal felosztott íves pázsitos területet. A fal egy része tömör, oda vésték fel az elesettek nevét, a másik része áttört, és a Buddha-szentélyek kerítéseit idéző szimbólumokat faragtak bele. Inspirációként megemlítette a Száncsi buddhista emlékeket. Az emlékműbe egy csatrin, oszlopos kupolán keresztül vezet az út.[2]
Robert Lorimer skót építész, aki olasz katonai temetőket tervezett, azt írta nekem, hogy ez a sírkert nagyobb hatást gyakorolt rá, mint a többi, amelyet Franciaországban látott. Azért osztom meg az ítéletét, mert megmutatja, mennyire erős a varázsa az egyszerű, zárt formájú háborús emlékműveknek a csatatereken – írta Baker.[2]
Az emlékmű 1940-ben, a második világháború során megsérült. Fabian Ware, a Brit Birodalom hadisírjait gondozó szervezet (Imperial War Graves Commission) alelnöke a következőket írta Bakernek: Sajnálattal közlöm, hogy a neuve-chapelle-i indiai emlékmű kevésbé volt szerencsés, mint a Tyne Cot-i, (...) a falat nagyjából tíz méter hosszan ledöntötték.[2]
Történelmi háttér
Nagy-Britannia 1914. augusztus 4-én üzent hadat Németországnak. Négy nap múlva két indiai gyaloghadosztály és egy lovasdandár kapott parancsot a felkészülésre a behajózásra. Az Indiai Expedíciós Erő szeptember-októberben érkezett meg Franciaországba, és részt vett a Messines-gerincért folytatott heves belgiumi csatában. Neuve Chapelle-nél 1915. március 10-13. között az indiaiak nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek, amikor elfoglaltak egy fontos német vonalat. Később harcoltak az Ypres-i kiszögellésben. az Aubers-gerincnél és Festubert-nél, majd Loosnál, mielőtt átvezényelték őket a Közel-Keletre. Az indiai lovashadtest 1918 tavaszáig a nyugati fronton maradt. A munkáscsapatok, amelyek 1917-ben érkeztek először Franciaországba, a fegyverszünetig végezték a logisztikai feladatokat a vonalak mögött. Száznegyvenezer ember érkezett Európába Indiából, közülük 90 ezer katona volt, a többi 50 ezer a munkásalakulatokban tevékenykedett. A katonák közül 8550 hősi halált halt, ötvenezren megsebesültek.[1]
Jegyzetek
- ↑ a b c WW1C
- ↑ a b c d e C20 Society
