Petercsák Tivadar

Petercsák Tivadar
Született1947. március 29.(77 éves)
Filkeháza
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásanéprajzkutató,muzeológus
IskoláiKossuth Lajos Tudományegyetem (–1971)
Kitüntetései
Sablon • Wikidata • Segítség

Petercsák Tivadar (Filkeháza, 1947. március 29.) néprajzkutató-muzeológus, egyetemi tanár, MTA doktora

Élete

Sátoraljaújhelyen érettségizett 1965-ben, és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végzett történelem-néprajz-népművelés szakon 1971-ben. A sárospataki Rákóczi Múzeum néprajzos muzeológusa 1972-1975 között, majd a szerencsi Zempléni Múzeum igazgatója volt 1981-ig. 1981-1989 között az egri Dobó István Vármúzeum osztályvezetője, tudományos titkára és igazgatóhelyettese. 1989-ben lett a Heves Megyei Múzeumi szervezet igazgatója, amely tisztséget 2008-ig töltötte be. Ez idő alatt az Eszterházy Károly Főiskolán néprajzot  oktatott, ahol 2009-től a Történeti Segédtudományok Tanszék vezetője volt. 2010-ben kapott egyetemi tanári kinevezést, részt vett a Kulturális Örökség MA szak elindításában és 2014-ben történt nyugdíjba vonulásáig volt a Történettudományi Intézet oktatója.

Munkássága

Muzeológusként jelentősen gyarapította a sárospataki és az egri múzeum gyűjteményeit, berendezte a komlóskai tájházat. Vezetése alatt fejeződött be a Dobó bástya rekonstrukciója, ahol új kiállító- és konferenciatermekkel bővültek a múzeum lehetőségei. Történetileg hiteles élményelemekkel, fesztiválok szervezésével gazdagodott az egri vár, megújultak az állandó kiállítások és jelentősen szélesedtek a nemzetközi kapcsolatok.

Tudományos kutatómunkát a tradicionális paraszti állattartás, népi erdőhasználat, az erdő- és legelőközösségek, a népi önkormányzati tisztségek, kiemelten a fertálymesterség területén végzett. Munkahelyeihez kapcsolódóan összefoglaló munkái születtek a képes levelezőlap művelődéstörténetéről, az egri vár kultuszáról, és vizsgálta a vándoriparosok tevékenységét, a népművészet és népszokások regionális jellemzőit. Szerkesztette a Dobó István Vármúzeum periodikáit, monográfiáit, valamint az Egri Domus Universitatis és Líceum kötetet (2013).

Tudományos fokozatai: egyetemi doktor (1975), kandidátus (1992), PhD (1996), MTA doktora (2007), dr.habil (2009).

Tagja a Magyar Tudományos Akadémia Néprajztudományi Bizottságának, amelynek elnöke volt 2017-2021 között. Az MTA MAB Néprajzi és Kulturális Antropológiai Munkabizottságának az elnöke.

Főbb publikációi

  • Hegyköz (1978)
  • Népi szarvasmarhatartás a zempléni Hegyközben (1983)
  • Népszokások Filkeházán (1985)
  • Az erdő az Északi-középhegység paraszti gazdálkodásában (1992)
  • A képes levelezőlap története (1994)
  • Néprajzi tanulmányok az Északi-középhegység vidékéről (1998)
  • Filkeháza évszázadai és hagyományai (2001)
  • Nemesi és paraszti közbirtokosságok Heves megyében (XVIII-XX. század) (2003)
  • A közbirtokosság. Erdő- és legelőközösségek Észak-Magyarországon (2008)
  • Várak és múzeumok (2010)
  • A szőlő és a bor a néphagyományban (2012)
  • A fertálymesterség. Egy hagyományőrző tisztség Egerben (2014)
  • Az egri fertálymesterség és a Líceum (2018)
  • A magyar képeslap története (2020)
  • Az egri Cifra-Sánc városrész és fertálymesterei (2021)
  • Az egri vár kultusza (2022)

Díjai, Elismerései

  • Gunda Béla-díj (1985)
  • Móra Ferenc-díj (1997)
  • Pro Cultura Agriae-díj (1999)
  • Heves Megyéért-díj (2000)
  • Filkeháza Községért Emlékérem (2001)
  • Györffy István Emlékérem (2007)
  • Heves Megyei Prima-díj (2007)
  • Szabadfalvi József-díj (2008)
  • Dobó István Emlékérem (2009)
  • Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2009)
  • Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2010)
  • MTA MAB Emlékérem (2022)

Jegyzetek

Bodó Sándor: A hatvan éves Petercsák Tivadar köszöntése. Agria XLXIII. 2007. 5-10.;

Szilágyi Miklós: A hetvenéves Petercsák Tivadar köszöntése. Néprajzi Hírek 2017/2. 69-75.

Források

Ez a társadalomkutatóról szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!