Spanyolország űrkutatása
Spanyol űrprogram. Az ESA megalakulásának egyik célja, hogy a Nyugat-Európai nemzeteket bevonja a világűr kutatásába. Tudósai, mérnökei által önálló fejlesztéseket végeznek, illetve az ESA különböző szervezeteinek programjaiban vesznek részt.
Történelme
Alapítói szerepet játszott az Európai Űrkutatási Szervezet (European Space Research Organization, ESRO), az ELDO, majd játszik az Európai Űrügynökségben (ESA). Nemzeti űrkutatási programjának elősegítésére több nemzeti- (NASA – hordozórakéta biztosítása, követő hálózat alkalmazása, megrendelés műholdkészítésre) együttműködést kötött.
A spanyol Védelmi Minisztérium felelős a polgári- és katonai légi (űrkutatási) kutatásért, fejlesztésért.
Az űrprogramokat Instituto Nacional de Técnica Aeroespacial (INTA – Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Űrügynökség koordinálja. Az INTA 1942-ben alakult, székhelye Madrid közelében található. Alkalmazottainak száma 1200, költségvetése mintegy 100 millió euró. Felelős a légi közlekedés- az űrtechnológiák (fejlesztés, anyagok, rendszerek) teszteléséért, minősítéséért.
Programok
Műhold
- Intasat az első spanyol műhold, ionoszféra kutató műhold.
- Minisat–1 az első hazai, az első repülőgép hordozó segítségével indított csillagászati műhold.
- NanoSat–1 az első spanyol miniatürizált ionoszféra kutató műhold.
Emberes űrrepülés
Pedro Francisco Duque két alkalommal teljesített szolgálatot a világűrben: az STS–95 küldetés specialistája, illetve a Szojuz TMA–3 fedélzetén indulva a Nemzetközi Űrállomáson kutatás felelős.
Források
- Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5
- Csillagászati portál
- Hadtudományi portál