Tellmann József

Tellmann József
Született1893. november 25.
Szamosújvár
Elhunyt1957. december 3. (64 évesen)
Kolozsvár
Állampolgárságamagyar[1]
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásalapszerkesztő,
közíró
KitüntetéseiVilág Igaza díj (1999. augusztus 2.)[1]
Sablon • Wikidata • Segítség

Tellmann József (Szamosújvár, 1893. november 25. – Kolozsvár, 1957. december 3.) erdélyi magyar lapszerkesztő, közíró, Tellmann Jenő apja.

Életútja, munkássága

A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Matematika Karán szerzett egyetemi diplomát, ugyanitt tanársegéd volt az első világháború kitöréséig. Mint behívott tartalékos az orosz és az olasz frontokon harcolt. Miután 1918-ban leszerelték, visszatért az egyetemre, annak megszűnése után szülővárosában számvevőségi hivatalnok lett. 1926–29 között szerkesztette és kiadta a Szamos Tükre c. hetilapot, itt számos cikkben emelte fel szavát a népek közötti barátságért, a békéért.

Az 1940-es években Szamosújvá­ron, majd Szegeden volt főszámvizsgáló. 1943-ban újra behívták katonának. 1944-ben, a deportálások idején tizenöt személyt mentett ki a gettóból, és rejtett el saját házában a gettósítás kezdetétől a szovjet csapatok bevonulásáig.

A háború után egy ideig munkanélküli volt, majd a dési cementgyárban lett könyvelő. Betegen költözött Kolozsvárra, itt hunyt el.

1999-ben az izraeli Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címmel tüntette ki.

Jegyzetek

  1. a b The Righteous Among the Nations Database (angol nyelven)

Források

  • Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés V. (S–Zs). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2010.  
  • Adatlapja a Jad Vasem nyilvántartásában
  • Lőwy Dániel: A Kálváriától a tragédiáig: Kolozsvár zsidó lakosságának története. Kolozsvár: Koinónia. 2005. 275. o. ISBN 973 7605 02 0  

További információk

  • Huber András: Akikhez a múzsák bekopogtak. Szamosvölgyi írástudók. Kolozsvár, 2004, 304. o.
Nemzetközi katalógusok
  • PIM: PIM1958621
  • Erdély Erdély-portál
  • Zsidóság Zsidóságportál