Kispisznice
| Kispisznice (Mala Pisanica) | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Belovár-Bilogora |
| Község | Nagygordonya |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 43270 |
| Körzethívószám | (+385) 43 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 142 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 136 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 46′ 35″, k. h. 17° 00′ 60″45.7765, 17.016645.776500°N 17.016600°EKoordináták: é. sz. 45° 46′ 35″, k. h. 17° 00′ 60″45.7765, 17.016645.776500°N 17.016600°E | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Kispisznice (horvátul: Mala Pisanica) falu Horvátországban Belovár-Bilogora megyében. Közigazgatásilag Nagygordonyához tartozik.
Fekvése
Belovár központjától légvonalban 19, közúton 22 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 3, közúton 6 km-re északnyugatra, a Bilo-hegység délnyugati lejtőin, a Kovačica-patak mentén fekszik.
Története
A régészeti leletek tanúsága szerint területe már ősidők óta lakott. A Selište nevű helyen 150 méterre a Kovačica-patak hídjától a patak völgyében a korai vaskorból származó cserépmaradványokat találtak. Különösen gazdag volt a leletanyag Slavko Kodrić földjén.
A falu területe a 17. század közepétől népesült be, amikor a török által elpusztított, kihalt területre folyamatosan telepítették be a keresztény lakosságot. A falu 1774-ben az első katonai felmérés térképén „Dorf Mala Piszanicza” néven találjuk. A település katonai közigazgatás idején a szentgyörgyvári ezredhez tartozott.
Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Piszanicza (Mala)” néven szerepel.[2] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Piszanicza (Mala)” néven 39 házzal, 112 katolikus és 116 ortodox vallású lakossal találjuk.[3]
A katonai közigazgatás megszüntetése után Magyar Királyságon belül Horvát-Szlavónország részeként, Belovár-Kőrös vármegye Grubisno Poljei járásának része volt. 1857-ben 246, 1910-ben 495 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 41%-a magyar, 36%-a horvát, 22%-a szerb anyanyelvű volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett.
1941 és 1945 között a németbarát Független Horvát Államhoz, majd a háború után a szocialista Jugoszláviához tartozott. 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben lakosságának 53%-a horvát, 24%-a magyar, 14%-a szerb nemzetiségű volt. 2011-ben 192 lakosa volt.
Lakossága
| Lakosság változása[4][5] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 246 | 264 | 265 | 389 | 496 | 495 | 481 | 472 | 485 | 496 | 440 | 352 | 272 | 248 | 222 | 192 |
Nevezetességei
Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt római katolikus kápolnáját 1934-ben építették. Öt méter hosszú, három máter széles épület a homlokzat felett kis harangtoronnyal. 1968-ban és 1996-ban felújították.
Jegyzetek
- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum ...512. o.
- ↑ Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 189. o. Buda, 1829.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
Források
- A község hivatalos honlapja[halott link] (horvátul)
- Filip Škiljan: Kulturno historijski spomenici Zapadne Slavonije Zagreb, 2010. Archiválva 2020. szeptember 25-i dátummal a Wayback Machine-ben ISBN 9789537442071 (horvátul)
- Az első katonai felmérés térképe (1763-1787)
További információk
- A megye turisztikai irodájának honlapja (horvátul) (angolul) (németül)
Horvátország-portál
Földrajzportál
